Na, ez rám hatványozottan igaz. Ha nem úgy kezelném, szerintem belehaltam volna saját magam sajnálásába. Természetesen nem úgy értem, hogy mindennap meghal valakim/karambolozunk kocsival/stb. Hála az égnek nem ilyen szörnyűségek!
Ezek apró bénaságok, amiken a hallgatóságom remekül szórakozik.
Úgyhogy elmesélem tökátlagos tegnapi napom.
Olyan este negyed hat körül járhatott az idő. Üldögéltem a laptopom előtt, és próbáltam magam rávenni az olvasmánynaplóm töltögetésére. Hiába, mert a másik felem azt súgta, hogy sokkal jobb a bekészített csokival tömni a fejem. Lassan kezdtem megbolondulni attól, ahogy vitatkoztam önmagammal, ezért úgy döntöttem, más elfoglaltság után nézek.
Felkeltem az ágyamról, és odabócorogtam a tükrömhöz. Belevigyorogtam, de a fogszabályzóm visszataszított.
Aztán megvilágosodtam: FRIZURÁT FOGOK MAGAMNAK GYÁRTANI.
Berohantam a fürdőszobába, és nekiláttam fantörpikus átváltoztatásomnak. Először is kibontottam félhosszú barna hajamat. Utána elkezdtem gondolkozni azon, hogy mégis mit kéne a vele csinálni. A fürdőszobaszekrény teljes tartalmát összeborogattam, míg meg nem találtam, amit kerestem: egy saccperkábé 3 éves hajhabot.
Nálunk a családban ilyesmit senki nem használ (kivétel: én, ha bekattanok), szóval nem is értem, hogy honnan van ilyenünk. De ez mindegy is. Szóval fogtam a flakont, és nyomtam egy szép, termetes adagot a bal tenyerembe. Azt az okos, belül kicsit szőkés fejemmel természetesen nem kalkuláltam bele a dologba, hogy a hajhab térfogata miután kifújjuk a flakonból ötszörösére változik...
Úgyhogy igyekeztem minél gyorsabban rákenni a hajamra. Frankón belemasszíroztam, minden. Nyilvánvalóan NEM tükör előtt csináltam, ergo úgy néztem ki, mint akinek felrobbant a szájában a fogkefe. Igazából nagyon zsír séró lett volna... de nem vagyok oda a punk stílusért.
Reméltem, hogy rendbehozható még a dolog. Kisütöttem: ebből konty lesz. Vagy nem. Mindenesetre így nem maradhat. Mire előkotortam a fésűt és a hullámcsatokat, a hajam olyan kemény lett, hogy gyémántot lehetett volna vele karcolni erős túlzással. Azért megpróbáltam kifésülni.
A következő rész: fésű kontra hajam.
Mondanom sem kell, hogy a hajam győzött. A neonsárga fésű ugyanis beleakadt a kócmadzagomba, és csak úgy sikerült kirántanom belőle, hogy kicsúszott a kezemből, és teljes erejével nekicsapódott a tükörnek. Imádkoztam, hogy ne törjön ki, mert akkor a lecseszés és zsebpénzmegvonás mellett valószínűleg elkobozták volna az új gitárom is. Az pedig borzasztó lett volna. Szerencsére nem tört ki.
Ellenben a fésű zseniálisan besiklott a zuhanykabin alá, talán integetett is, de ezt lehet, hogy csak beképzeltem. Úgy zsigerből lehasaltam megnézni, hogy mégis hova esett, vagy mi van. Fehér gatya-fekete póló összeállításban, hogy a világosabb mocsok és a sötétebb is meglátsszon. Láttam, hogy a fésű egész közel van a kóceráj széléhez. Bedugtam az ujjam, hátha azzal ki tudom piszkálni. Hiú ábránd. Viszont beszorult az ujjam.
Ilyentájt megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy mi a franc van. Mert valószínűleg valaki nagyon utálhat, ha ennyire béna vagyok ma. Vagy lehet, hogy szimplán szerencsétlen vagyok.
Miután kirángattam szegény ujjamat szorult helyzetéből gondolkodni kezdtem, mivel szedjem ki a fésűt. Elámultam saját gyakorlatiasságomon, mikor rájöttem, hogy HOSSZÚ CIPŐKANÁL! E tárgyat szerintem direkt azért találták ki, hogy az ember olyan helyekről szedjen ki dolgokat, ahova különben nem érne el. Illetőleg azért, hogy mikor valaki nagyobb svunggal megy el mellette, csörömpölve a földön landoljon.
A cipőkanálnak hála a fésű meglett. Új frizura viszont nem született.
Teljes egy órát elvacakoltam, és semmire se mentem. Időbeosztás - ülj le, lányom, mínusz egyes! Mivel már negyed hét volt, úgy döntöttem, ideje megfürdeni. Beestem a zuhanykabinba. (Igen, szó szerint. Csak úgy csattantam.) A fürdést-hajmosást sikeresen véghezvittem de a végén rádöbbentem...
...hogy a zuhanykabin ajtajai közt körülbelül fél centi távolságot kihagytam. És a fürdő természetesen úszott. Itt már csak egy "ómájgád"-ra futotta, aztán slattyogtam a felmosóért. Felmosás megvolt, villany lekapcs, fürdőből ki, konyhába be, narancsevés.
15 perc múlva indulok hajat szárítani. Erélyesen belököm az ajtót... és a hülye, agyament, szerencsétlen fejemmel hova tettem a felmosóvödröt?! NA, HOVA?! Természetesen az ajtó mögé!
Szóval beláttam, hogy egy rakás szerencsétlenség vagyok.
Reménykedtem, hogy az egyik barátom majd együttérez velem, vagy akármi...
Az volt a válasza: Papám. Ez már művészet.
Azérköszönöm.
